Önmegvalósítás

Mióta 5-es koromban olvastam a Neveletlen hercegnő naplóját, azóta tudom, hogy az önmegvalósítás jó dolog és boldoggá teszi az embert. 

De mi az önmegvalósítás?

Szerény véleményem szerint, valaki akkor tudja megvalósítani önmagát, ha megszereti a tulajdonságait, megtalálja magában a szépet, a jót és rájön miben tehetséges. Ha nincs olyan dolog, amiben különlegesnek érezné magát, akkor létrehoz valamit. Gondolok itt akármilyen tanfolyamra, valamilyen sportra, vagy akármire, amiben fejlesztheted magad.

És hogyan szeresd meg a tulajdonságaid? Nem jövök az olcsó hasznavehetetlen dumával, hogy fogadd el önmagad. Egyszerűen van, amit az ember képtelen elfogadni, de akkor tegyél ellene. Fogyni szeretnél? Edz, figyelj oda mit eszel. Hízni szeretnél? Ne siránkozz, helyette normális diétát állíts össze minőségi kajákból, és az izmosíts.

Azért amit nem tudsz megváltoztatni kár nyivákolni. Nem lesz jobb. Csak bele kell gondolni, hogy ilyenre pazarlod a hangulatod, hogy azután rinyálsz amid nem lehet. Becsüld meg amit kaptál. 

Alacsony vagy? Hordhatsz dögös magassarkúkat, és mégsem leszel magasabb a fiúknál.

Magas vagy? Gyönyörű hosszú combjaid lehetnek, ha teszel érte.

Csak a saját példámból tudok csak kiindulni. 

Mindig utáltam a súlyom, a kinézetem (pedig sosem tartoztam a dundi lányok közé, de ezt 172 cm-el és 53 kilóval is elviselhetetlennek éreztem... azóta több vagyok). Heti 4-5* edzem, és oda figyelek mit eszem.Nem vagy modellalkat, nem vagyok dagi. Megnéznek a fiúk az utcán. Akkor mégis mért kéne bajom legyen magammal. Megteszem amit megtudok, amire van energiám és ez bőven elég ahhoz, hogy jól érezhessem magam a bőrömben.

A magasságom is utáltam, és hogy szeplős az arcom. Most bátran hordok magassarkút, igazából nem érdekel, ahogy mást se zavar (gondolok fiúkra). A szeplőimet pedig egyenesen imádom, véletlenül se takarnám el alapozóval vagy hasonlókkal. 

Az életben a legrosszabb a céltalanság nélküli lét, és hogyha már annyi célod van, hogy ügyesebben rajzolj, vagy szebb virágcsokrot tudj kötni, mint az átlag, akkor már jó úton haladsz az önmegvalósítás felé. :)

Az ember és a Környezete

A videó nem túlzó, nincs mit hozzáfűzni.

Csak egyetlen kérdés maradt: Mikor vesszük észre magunkat? 

Mikor feleslegesen ég a villany és a 20.tankönyvet kell kidobni kihasználatlanul, mert feleslegesen rendeltették meg a diákokkal. Vagy mikor lusta vagy elvinni a kukáig a szemetet, a sarki boltig is autóval mész. A kabátod valódi szőrme? Sok vizet zavart az a méhecske a környezetedben? És gondolom a terepjáró is akkora státuszszimbólum.

Csak egy másfél éves történet

Szokás szerint, ahogy felnézett a tekintetünk összeakadt,... nem a megáll az idő fajta összenézés szintjén, de mégsem csak a szimpla összenézés. De a tegnapi utánozhatatlan, talán levegőt is elfelejtettem venni, ahogy ő is. Biztosan véletlen történnek azok az "ez fura volt" pillanatok? Mi irányít minket olyankor? Észre se veszem és hozzábújok... és ő? Észre se veszi és megölel? Tudatlanság... egyenlőre nem mondanám túl fájdalmasnak, de érzem, hogy az lesz.
Aztán a mondat, amely talán valami kegyelemdöfés akart lenni....
"- Magányos vagyok.
 - Mert?
 - Mert -hülyekisműmosolygóspinabarbi- Horvátországban van és csak vasárnap jön haza."
Azt hittem megdöglök a fájdalomtól. Akkor mért kell igazán szerelmes pillanatokat keltened te kőbunkó?
"- Mért szökik minden pillanatban könny a szemedbe, mikor nem mosolyogsz?"
 - Mert Kilivel is szeretném, ha ilyen jó lenne a kapcsolatom."
Természetesen mindketten tudtuk, hogy nem igaz.

Nem akarom Kulcslyuknak érezni magam

Mitől számít valaki ribancnak, és mitől számít a valami csak mókának és szükséglet kielégítésnek? Mitől rosszabb a nő egy egyéjszakás kaland után mint a férfi? Ezer éves problémát vetek fel. Nagyon mélyen nem szeretnék bele menni, csak mégis annyira mártózom bele a téma ezen részébe, hogy mikortól a nők ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetést fognak kapni és nem fognak kulcslyuknak titulálni minket, akkor következhet a felháborodás az ellen, hogy a szórakozóhelyeken a nőknek nincs/olcsóbb a belépő.

A téma azon része viszont rendkívül foglalkoztat, hogyha egy nő csak a szükségletei kielégítésére megy egy buliban mitől különb egy férfinál. 

Csak a saját történetemmel példálózhatok, hogy január óta nem volt normális kapcsolatom... vannak az ember életében szakaszok, mikor senki nem fog meg (vagy inkább zakkant vagy, és a tökéletesben is találsz hibát).

El vagyok barát nélkül. Viszont 2 dolgot kívánok őrült mód: egy tábla oreos milkát, és az egyik ismerősöm, akivel legtöbb esetben csak a köszönésig jutunk el és a mosolyig (nevezzük  X-nek).

Szóval mégis mi a következő lépés?

1. Ráírok, hogy "Szia! Nincs kedved talizni?" 
          Első dolog amit levon többet szeretnék tőle, de 100%, hogy nem gondol arra, mit szeretnék valójában, maximum reménykedik.  Nem vagyok azaz ordaskurva fajta lány, nem szoktam fiúkat haza hozni... egyszer sem tettem. A legtöbben miután megismernek mesélik el, jó kislánynak tűnök. Így a reménysugár elveszni látszik számára, és révén annak, hogy ezért arra következtetne jobban meg szeretném ismerni, vagy ne adj isten járni szeretnék vele, és ismerem annyira X-et, hogy nem fog belemenni, nem az a kapcsolatpárti típus.
2. Ráírok: "szex?"
   Egyszer nálam bejátszották (nem mentem bele), de itt bukik ki a diszkrimináció. A fiú írta, akárkinek meséltem nevetett rajta. "Jaj ezek a fiúk." Ha én írnám, akkor könnyen fűzhető picsa lennék.
   
3. Nem csinálok semmit.
   I.  Begolyózom
   II. Belefutok a nagy Ő-be, még kivárom a kellő időt és belecsapok a lecsóba.
4. (bemásolom neki ezt a képet, hátha veszi a lapot )
   

És ez háborít fel, hogy ameddig a fiúk büntetlenül döngethetnek akárkit, őket ez teszi menővé (az én szememben nem). És most félreértés ne essék, nem szeretnék orrba-szájba szexelni különböző emberekkel. Nem is helyeslem, ha valaki ezt teszi. De mért helyénvalóbb a férfiak szükségletének kielégítése a nőkénél?! Ráadásul én csak egy srácot szednék szét jelent pillanatban (Justin Timberlake-et és Szabó Kimmel Tamást leszámítva), mégis lotyónak lennék titulálva.

Ennyit a mai világról.

Mi is ez?

Hogy mért vagyok itt?

Rengeteg blogot elkezdtem már. Némelyik csak rólam szólt, némelyik mindenről csak rólam nem. Valamelyik szomorú és önutáló volt, valamelyik nevettető és boldog. 

Ezt a blogot viccesnek, szomorúnak, komolynak, de legfőképp rendkívül őszintének és tabumentesnek szánom.

Hívhattok bunkónak, bolondnak, kurvának vagy idiótának, de meg is lehet velem békélni...

Hé, én csak a mindennapi dolgainkról  beszélek!