Csak egy másfél éves történet

Szokás szerint, ahogy felnézett a tekintetünk összeakadt,... nem a megáll az idő fajta összenézés szintjén, de mégsem csak a szimpla összenézés. De a tegnapi utánozhatatlan, talán levegőt is elfelejtettem venni, ahogy ő is. Biztosan véletlen történnek azok az "ez fura volt" pillanatok? Mi irányít minket olyankor? Észre se veszem és hozzábújok... és ő? Észre se veszi és megölel? Tudatlanság... egyenlőre nem mondanám túl fájdalmasnak, de érzem, hogy az lesz.
Aztán a mondat, amely talán valami kegyelemdöfés akart lenni....
"- Magányos vagyok.
 - Mert?
 - Mert -hülyekisműmosolygóspinabarbi- Horvátországban van és csak vasárnap jön haza."
Azt hittem megdöglök a fájdalomtól. Akkor mért kell igazán szerelmes pillanatokat keltened te kőbunkó?
"- Mért szökik minden pillanatban könny a szemedbe, mikor nem mosolyogsz?"
 - Mert Kilivel is szeretném, ha ilyen jó lenne a kapcsolatom."
Természetesen mindketten tudtuk, hogy nem igaz.